5. fejezet - Andy

Ahogy rápillantottam a kijelzőre, Andy nevét láttam. Andy egy régi barátom, és őszintén szólva sokáig bele voltam zúgva. Meglepődtem, hiszen nagyon rég beszéltem már vele.


- Halló? - szóltam bele a telefonba.
- Szia Chels! Rég beszéltünk! Miújság veled? - kérdezte izgatottan.
- Hát... ömm semmi különös... Épp aludni készültem, úgyhogy szerintem nem ez a legmegfelelőbb alkalom a beszélgetésre, ne haradudj. - kértem bocsánatot, de tényleg nagyon fáradt voltam, és csak aludni akartam, semmi mást.
- Jaaajj, ne haragudj, nem tudtam. Akkor mit szólnál holnap egy fagyizáshoz, vagy amit szeretnél? - kérdezte, és a hangjában sok reményt hallottam.
- Rendben. És hánykor? 
- Hát, mondjuk fél 1?
- Oké, és hol?
- A Starbucksnál ami ott van hozzátok közel?
- Oké. Akkor holnap. - mosolyogtam bele a telefonba.
- Már várom. Jó éjt. - mondta, és letette a telefont. Hát ebbe meg mi ütött? Érdekes. De most valahogy nem foglalkoztatott ez a dolog. Had aludjak már végre!
Bevetettem magam az ágyba, és rögtön elaludtam.

* 

Reggel mikor felkeltem, szokatlanul kipihentnek, és jókedvűnek éreztem magam. Furcsa, rég volt már ilyen. Aztán eszembe jutott, hogy ma találkozok Andyvel. Gyorsan az órára pillantottam, ami 11 órát mutatott. Hát remek, akkor sietnem kell. 
Gyorsan kikeltem az ágyból, és lementem reggelizni. Anyuék dolgoztak, úgyhogy nem volt társaságom. 
Pár perc alatt bekanalaztam a müzlimet, aztán siettem zuhanyozni. Ezután megszárítottam a hajamat, és kisminkeltem magam. Alapozót kentem az arcomra, majd fekete szemceruzával, szempillaspirállal és szemhéjtussal kiemeltem a szemem. A hajamat egyenesre vasaltam, majd egy szürke, bőszabású felsőt, és egy fekete cicanadrágot vettem fel. Fogat mostam, majd a számra halvány rózsaszín szájfényt kentem, s felkaptam a fekete babacipőmet, és a fekete kistáskámat, s készen álltam az indulásra. Az óra 12-t mutatott, így ráérősen elkezdtem sétálni a Starbucks felé.


Mikor odaértem, Andy már ott volt. Nagy meglepődésemre nagyon jól nézett ki. Rég láttam már, és megváltozott.
- Chelsea! Szia! - hatalmas vigyorral közeledett felém, s adott két nagy puszit. Igazából most esik le, hogy mennyire meglepett Andy viselkedése. Hogy a semmiből egyszer csak előtűnik, és elhív randizni, sőt, hatalmas puszikkal köszön. 
- Szia Andy... - válaszoltam kicsit zavartan.
- Rég találkoztunk már. Hogy vagy, mesélj! - kérlelt, miközben bementünk a Starbucksba.


Vettünk két kávét, majd leültünk az egyik asztalhoz.
- Andy, mond csak, hogy jutottam most az eszedbe? - kérdeztem és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Hát... Igazából láttalak az újságban. - vigyorgott. Itt majdnem kiköptem a számban lévő kávét, a poharat pedig az asztalra csaptam.
- Mivan?! - kérdeztem kerekre nyílt szemekkel.
- Hát... hát hogyhogy mivan? Nem tudsz róla? - kérdezte meglepetten.
- Miről kéne tudnom?! - kérdeztem, és azt hiszem a meglepődöttségi versenyt most én nyertem.
- Szóval nem láttad... Hát az egyik újság címlapján vagy, ahogy a One Directionos fiúkkal mész be egy buliba. Aztán a cikk alatt van egy kép, ahogy... Harry Stylesszal táncolsz... - mondta, és összeszorította ajkait.
- Azonnal látni akarom. - álltam fel az asztaltól, majd fogtam a kávémat, és kiindultam az ajtón. Andy rögtön utánam eredt, s követett a legközelebbi újságosig.


Nem kellett sokáig keresgélnem, hogy vajon melyik újságban van a cikk. A POP magazin címlapján virítottam a fiúkkal. Rögtön megvettem az újságot, majd belelapoztam, és megkerestem a cikket. A cikken belül több kép is volt, amin a fiúk voltak, de én csak kettőn voltam velük. Az egyiken Harryvel elég fura táncot járunk, a másikon pedig Zaynnel nevetgélek. 
Azt hiszem azt rosszabbul tettem, hogy elolvastam a cikket is. Találgatnak, hogy vajon melyik fiúval kavarok, és hogy ki is lehetek. Hát, nem nehéz kitalálni, hiszen twitteren szinte minden rajongó ismer, mint Liam unokatesója. 


Nem tudtam felfogni azt a cikket. Még sose kaptak el a paparazzik, ahogy velük lógok, és azt hittem, hogy a jövőben sem fognak lencsevégre kapni... Lefagytam. Csak ott álltam, és tartottam a kezemben az újságot.
- Chels, jól vagy? - kérdezte Andy aggódva. Nem nagyon figyeltem rá. Elkapott a pánik. Mi van, ha most is figyelnek? Ha most is éppen képeket csinálnak a megrökönyödött arcomról? Nem, az nem lehet. Elkezdtem gyors léptekkel hazafele menni. Hallottam ahogy Andy utánam kiabál, majd elkezd szaladni, s megragadja a karom, s szembe fordít magával.
- Chelsea, mi bajod van? - kérdeztem meglepődve.
- Nem akarom hogy kövessenek! Nem akarom, hogy tudjon rólam az egész világ! - mondtam kicsit hangosan, s könnyek gyűltek a szemembe.
- Shhh, nyugi! Nem történt semmi komoly. Nem követnek. Nyugi. - nyugtatott, s megölelt. Most ez jól esett, jól esett valakinek a karjait éreznem magam körül, még ha az nem is az övé volt... Visszaöleltem.
- Köszönöm. - mondtam, majd elhúzódtam tőle. - Most szerintem én megyek. Jobb lesz ha kicsit visszavonulok. - mosolyogtam.
- Ahogy akarja, Miss Celeb. - vigyorgott, s én vele vigyorogtam.
- Hát akkor szia. Köszönöm hogy elhívtál. - mondtam, majd elindultam hazafele.
- Várj Chels, hazakísérlek. - jött utánam, s én nem ellenkeztem.


Hazafele sokat beszélgettünk, nevettünk, s én tényleg jól éreztem magam. 
Miközben sétáltunk, jött egy smsem Danielletől.
Na mizu Chels? Nem hívtál este... Minden oké? Beszélnünk kell.Amint tudsz, hívj. - olvastam magamban az smsmest, és próbáltam kitalálni, vajon miről akar beszélni velem Danielle. Eltűnődö arcom láttán Andy megállt.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi, csak az egyik barátnőm... Majd felhívom. - mondtam, és eltettem a telefont.
Utána Andy nagyon megnevettetett. Rég nevettem már ilyen jót, és nagyon jól esett. Elfeledtette velem a Harrys ügyet, és a paparazzisat is. 
Viszont mikor hazaértünk, ismét rám tört a rossz kedv.
- Hát akkor szia. Ismét köszönöm hogy elhívtál, jól éreztem magam. - mondtam őszintén.
- Én köszönöm hogy eljöttél. - mosolygott, s közelebb lépett. Karját a derekamra helyezte, és mélyen a szemembe nézett. 
Ne. Csak ezt ne. Menekülnöm kell, most. De ő csak egyre közeledett, és közeledett, én pedig lefagytam. Menj már! - Hallottam a fejemben a hangot, ami próbált rávenni, hogy menjek be a házba. Még mindig csak közeledik, és közeledik. Talán nem is lenne baj ha...
És ekkor eszembe jutott az ő arca. Harry! - nyögtem magamban a nevét, s a torkom elszorult.

Chelsea ruhája