3. fejezet - Másnaposság

- Chelsea! Chelsea, mi történt, jól vagy? - hallottam Liam kétségbeesett hangját. Még mindig a földön feküdtem, és körülöttem Liam,Zayn,Louis, Niall és Danielle állt.
- Nem! - mondtam visszafojtott hangon és tovább sírtam.
- Mondd már, mi a baj? Mi történt? - kérdezte Louis.
- Gyere Chels, nincs semmi baj. - mondta Danielle és felsegített a földről. Elvezettek egy közeli kanapéhoz ahova leültünk, és ők várakozva néztek rám. Semmi kedvem és erőm nincs elmesélni nekik a történteket.
- Most mondd el szépen hogy mi történt. Chels, mi a baj? - kérdezte Niall, és hallottam a hangján, hogy olyan bizalmat akar sugározni, hogy minél jobban megnyugtasson.
- Harry... - ennyit tudtam kinyögni, majd megint elkezdtek potyogni a könnycseppjeim.
- Mi van Harryvel? - kérdezte nyugodtan Zayn. Megpróbáltam kicsit összeszedni magam, mert éreztem, hogy jobb lenne, ha kiadnám magamból a fájdalmat.
- Ti... ti tudtátok... hogy van... barátnője? - szipogtam.
- Igen. - válaszolták. Mi a franc?! Én nem tudtam erről egyedül?!
- A francba! Én mért nem tudtam?! - kérdeztem és a hangom kicsit feljebb csúszott.
- Nem tudtad? Igaz, még nem hozták nyilvánosságra. De mi történt? És hol van most Harry? - kérdezte Liam.
- Fogalmam sincs... De jobb ha nem is tudom, hiszen ő gyűlöl! - mondtam kétségbeesetten.
- Jó ég Chelsea, bökd már ki hogy mi történt! - szólt rám Danielle.
- Tegnap este... nagyon berugtunk... és... lefeküdtünk... - dadogtam - És reggel olyan pózban talált ránk a barátnője, amiből azonnal leesett neki, hogy mi történt... Harry ordibált velem!
- Micsoda?!?! - pattant fel Liam a kanapéról, a többiek pedig tátott szájjal hallgattak. Most legszívesebben a pokolba kívánnám ezt az egész helyzetet!
- Chelsea! De hát... Harry megcsalta Caitlynt! - mondta Niall. Danielle volt az egyetlen, aki most velem törődött a legjobban.
- Mit érzel iránta? - kérdezte komolyan.
- Hát... szeretem... már egy ideje... - mondtam lassan, és a könnyeim újból a kitörtek a szememből. Erre a mondatomra mindenki rám szegezte a tekintetét.
- Chelsea, te szereted Harryt? Mért nem mondtad nekünk? És mért nem mondtad neki? - kérdezte Louis. Mintha az olyan könnyű lenne...
- Persze... Hogy leégessem magam előtte? - kérdeztem hisztérikusan.
- Dehogyis! Hát nem érted? Te is tetszettél neki! De azt hitte, hogy nincs esélye, így keresett magának valakit, hogy elfelejtsen. - mondta Louis és látszólag kiakadt. Hát mit ne mondjak, én is kiakadtam...
- Micsoda? - sikítottam - Mért gondolta hogy nincs esélye?
- Nem tudjuk... ezt már csak ő tudja... - mondta Niall. A fejem ismét elkezdett fájni, szédültem és émelyegtem. A legjobban találtam, ha most hazamegyek, és alszok egy nagyot.
- Haza akarok menni. - jelentettem ki üresen - Ki vinne haza?
- Majd én. - mondta Zayn, én pedig egy hálás pillantást vetettem rá.


Hazafelé úton nagyon jót beszélgettünk Zaynnel. Azt hiszem vele jövök ki a legjobban a bandából. Nagyon jókat lehet vele beszélgetni, és mégis egy hülye idióta.
- Tényleg szereted? - kérdezte már közel a házhoz.
- Azt hiszem... Vagy nem tudom, de nagyon belezúgtam... - mondtam őszintén és sóhajtottam egyet.
- Sajnálom hogy így alakult. Harry igen csak meggondolatlan tud lenni ha részeg...
- Mostmár tudom, hogy én is... - mondtam, közben megérkeztünk.
- Szerinted itthon van? - kérdeztem és féltem a választól.
- Nem hiszem. Ha ideges, általában sétálni szokott. - adta az egyszerű választ Zayn, és ez megnyugtatott.
Besétáltunk a házba, majd Zayn bement a konyhába inni egy kávét, én pedig bevettem egy fájdalom csillapítót.
- Szerintem dőlj le... Az most jót tenne neked. - mondta és kicsit elmosolyodott.
- Igen... szerintem is. - mondtam - Amúgy a többiek hol vannak?
- Szerintem ott maradtak a hotelben elintézni a számlát meg ilyenek... majd jönnek ők is később.
- Szuper. Akkor én mentem aludni. - mondtam, és a lépcső felé igyekeztem.
- Aludd ki magad! - kiáltotta a konyhából, én pedig alig vártam már, hogy bevethessem magam az ágyamba.

*

Mikor felkeltem, délután 4 óra volt. Hű, jó sokat aludtam, de legalább a fejfájás elmúlt. Kicsit jobban érzem magam, de még mindig érzem a másnaposság hatását. A lelkem viszont sokkal rosszabbul van. Sajog, és folyton csak Harry éles szavait ismételgeti. Annyira rosszul esett amit mondott. Nem pontosan az, amit mondott, hanem ami után mondta. Olyan gyors volt ez a váltás, az éjszaka fantasztikusan éreztük magunkat, reggelre pedig minden elromlott. 

Éhes voltam. Ki keltem az ágyból, majd le akartam indulni a lépcsőn, amikor meghallottam, hogy valaki beszélget odalent.

- Tönkre ment minden, érted? Caitlyn gyűlöl, szóba se áll velem. És nem is fog. Utálom magam. - hallottam Harry mély hangját.

- De Chelsea is bejött neked Caitlyn előtt... - mondta Louis.

- Igen, de én már Caitlynt szeretem. Érted? Túl léptem rajta, aztán visszajött és mindent tönkre tett. Részeg voltam Louis, ő pedig... 

- ...Szintén részeg volt, Harry. - fejezte be helyette a mondatot Louis.

- Nem érdekel... 

- Csak nem akarod őt hibáztatni, amikor biztos vagyok benne, hogy te is élvezted Harry... - mondta Louis erőteljesen, és jól esett, hogy az én pártomat fogja.

- Én is hibás vagyok. De ő inkább... 

- Hát te hülye vagy! Ő is részeg volt, nem tudta mit csinál! Nem az ő hibája, neked nem kellett volna úgy berugni, miközben barátnőd van te gyökér! Nehogy ráhárítsd az egészet! - Louis mostmár kiabált, én pedig úgy döntöttem, hogy lesétálok. Erősnek éreztem magam, és túl akartam lenni ennek az egésznek a megbeszélésén, mert egyszer úgy is meg kell beszélnünk.

- Sziasztok. - mondtam halkan a lépcső aljára érve. Erre mind a ketten megfordultak, Louisnak biztató pillantása volt, Harrynek viszont gyűlölködő és fájdalmas. Száját összeszorította és a szemeiből kiolvastam, hogy utál. A bátorságom abban a pillanatban elszállt, és jobban láttam, ha most visszafordulok és felmegyek, de valami mégis azt diktálta, hogy erős vagyok, így maradnom kell.

- Szia. Jobban vagy? - kérdezte Louis derűsen, miközben Harry felpattant, és kiviharzott az ajtón. Ez betett nekem, úgyhogy lerogytam a lépcsőre és sírni kezdtem. 

Louis odajött hozzám, leült mellém, és átkarolt.

- Sose fog szóba állni velem, ugye? - kérdeztem, és úgy éreztem, hogy minden szavam nehéz a hatalmas gombóc miatt a torkomban.

- Dehogynem, csak adj neki egy kis időt... - mondta Louis, de nem sokat segített. 

- Nagyon utál? - kérdeztem szomorúan.

- Csak.. mert... még nem látja tisztán ezt az egészet. Pár nap múlva már minden rendben lesz. - biztatott.

- Hol vannak a többiek? - próbáltam elterelni a témát, nem akartam most erről beszélni.

- Elmentek bevásárolni. Pizza lesz a kaja, Danielle fogja csinálni, megfelel? - kérdezte, és rám mosolygott.

- Meg. - válaszoltam elégedetten. - Egyébként nem láttam tegnap Eleanort a bulin... Ő hol van?

- Dolgozik. Éppen Manchesterben van egy fotózáson. Sajnos nem tudott eljönni... De már nagyon hiányzik... - mondta Lou, és lehajtotta a fejét.

- Gondolom... És mikor jön vissza? Már nekem is hiányzik, olyan rég találkoztam vele... 

- Holnap után jön vissza Londonba. Nem tudom, mikor ér rá, de amint szabad, áthívom, oké? - kérdezte.

- Remek. - mosolyogtam rá.

Ezután megjöttek a többiek is, és elkezdték csinálni a pizzát.

- Hogy vagy? - kérdezte Liam, és megsimogatta a hátam.

- Jobban... már nem fáj a fejem... Ti? Mit csináltatok még miután eljöttem? 

- A hotelben elintéztük a dolgokat, meg bevásároltunk.

- Harry? - kérdezte Zayn.

- Nem tudom... - suttogtam, és a földre szegeztem a szemem.

- Elment... sétálni... - mondta Louis, és egy gyors pillantást váltott Zaynnel.

Ezután elkészült a kaja, és leültünk vacsizni. Én már nagyon éhes voltam, és Danielle pizzája nagyon jól sikerült. De a velem szemben lévő szék üres maradt.

Ekkor egy erőteljes ajtónyitást hallottam, és valakinek a dühös lépteit egyre közelebb hozzánk.